Mégsem az esszénusok művei a Holt-tengeri tekercsek
2004. augusztus 5. 10:00
Két izraeli régész szerint a kumráni esszénusok nem voltak világtól elvonuló szerzetesek - sőt, még a Holt-tengeri tekercseket sem ők írták.
Az elmúlt ötven év legnagyobb ásatása
A Holt-tenger északnyugati partján fekvő Kumrán egykori lakóiról, az esszénusokról nevezetes, akiket tanulmányokban és konferenciákon is gyakran emlegetnek `zsidó szerzetesekként`. Eddig minden amellett szólt, hogy az esszénusok zárt és világtól elvonult közösségben éltek, és ők írták az ókori Közel-Kelet egyik legértékesebb ránk maradt emlékét, a Holt-tengeri tekercseket. Két izraeli régész legújabb kutatásukra hivatkozva most azt állítja: a kumráni esszénus közösségnek `semmilyen megkülönböztető jegye` sem volt a korabeli társadalomhoz képest.
Ennek az eredménynek is vannak előzményei. Egyre több kutató gondolja ugyanis úgy, hogy az esszénusok nem csak hogy nem éltek világtól elvonult életet, de nem is ők írták a Holt-tengeri tekercseket.
Kumrán, háttérben a Holt-tenger |
"Kizárt dolog, hogy a kumrániak szegénységben éltek volna" - mondja Peleg. "Az is kizárt, hogy Vaux atya ötven évvel ezelőtt ne találkozott volna a mi leleteinkkel. Egyszerűen figyelmen kívül hagyta, ami nem illett az elképzelésébe."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap